Rallysprint
Szerk. 2015.03.17. 10:52
Felébrednek a téli álmukból
Minden eddiginél szervezettebb formában kezdődik el az előttünk álló hétvégén a rallysprintesek bajnoksága. Az MNASZ felügyelete, valamint megalkotott és elfogadott szabályrendszer mellett versenyezhetnek egymással az amatőrök. A tíz futamból álló programot már az esztendő elején jóváhagyták, amelyből kettőt lehet mínuszolni, tehát a nyolc legjobb eredmény számít majd bele az értékelésbe. A sorozat miskolci központtal indul, a szombati adminisztratív és technikai átvételek után, vasárnap Lyukóbánya és Parasznya között zajlik majd nyitó viadal.
- Megkaptuk az új szabályrendszert, amely sokat segít a jövőben a sprintversenyek lebonyolításában. Eddig több szempontból is a megérzéseinkre, az ösztöneinkre hagyatkoztunk, de idén mindent papírra fektettek a szövetségben - fogalmazott az amatőr bajnoksággal kapcsolatban Adamovits Márk, a nyitó verseny főszervezője. - Lyukóbánya és Parasznya között tavaly is jártunk, bízom benne, hogy ismét jó színvonalú és izgalmas versennyel nyithatjuk meg a szezont. A MARB mezőnyének a hétvégi csata már értékes pontokért zajlik, az ORB-s, a Rallye2-es és a Historicos párosoknak pedig jó tesztlehetőséget kínálunk, hiszen az imént említett kategória képviselőinek a jövő heti Eger Rallyval indul az új esztendő.
A megadott határidőig a különböző kategóriákban több, mint nyolcvan páros jelezte részvételi szándékát, tehát népes mezőny vág neki vasárnap a hat gyorsasági szakasznak. A nézőknek mozdulni sem kell a helyükről, hiszen az autókat a reggeli rajt után folyamatosan, ugyanazon a helyszínen látják majd. A pályát vasárnap 6 órakor zárják le, innentől kezdve csak gyalogosan közelíthető meg a helyszín.
- Nyitásnak egy kicsit lecsupaszított versenyünk lesz, de ez nem azt jelenti, hogy bármivel is gyengébb lenne, mint bármelyik másik - szögezte le Adamovits Márk. - Az autókkal és a versenyzőkkel szombaton is lehet már találkozni, Miskolcon a Balogh Autószalonok Kft. telephelyén tartjuk ugyanis az átvételeket. A mezőnynek ezután lehetősége lesz a pályabejárásra, hogy minél jobban felkészüljenek a másnapi csatára. Vasárnap gyakorlatilag folyamatos látnivalót kínálunk, a reggeli rajttól kezdve, egészen a késő délutáni célba érkezéig. Az esztendő elején mindenkinek fontos a tesztlehetőség, valamint a MARB-os párosokat sem akartuk túlságosan leterhelni, ezért állítottuk össze így a programot. Természetesen a későbbiekben több helyszínen is tervezünk prológokat, hogy ezt a mezőny is megkapja a kellő rangot egy-egy hétvégén.
Vasárnap egyébként érdemes lesz Parasznya felől megközelíteni a helyszínt, hiszen a település külön is készül a sprintesek és a közönség fogadására. Egy mangalica fesztivál kellős közepébe érkeznek majd a látogatók, a látvány disznóvágás megtekintése után a magyaros finomságokat meg is lehet kóstolni. A sportélmény mellett tehát gasztronómiai különlegességek is várják a verseny résztvevőit és a szurkolókat.
A MARB Miskolc Rally programja:
Március 21. (szombat):
8.00-14.00, Adminisztratív és technikai átvételek, Balogh Autószalonok Kft.
8.30-18.00, Pályabejárás
Március 21. (vasárnap):
7.15, Gyorsasági szakaszok:
Lyukóbánya - Parasznya
Parasznya - Lyukóbánya
Szervizpark: Parasznya.
19.30, Ünnepélyes díjkiosztó:
Fotó: DuEn.
|